Pótmamaként tapasztaltam olyat, hogy a fáradt, kevés életerejű szülő inkább enged a gyerek pillanatnyi vágyainak, csak hagyja őt békén, ne nyaggassa tovább.
Mert egyre nagyobb öntudatú, energiájú gyerekek születnek. Az életerő hasznos, mint ahogy az atommaghasítás ereje is jó, ha tudatosan irányítják.
A szülő feladata -bármennyire fáradt-hogy megtanítsa a gyermeket, hogy hatalmas teremtő erejét ne pusztán pillanatnyi vágyai kielégítésére használja, mert ezek nem mindig építik őt. És a rossz szokásai személyisége részévé válnak. Ekkor akaratos, folyamatosan csalódásokat átélő emberré válik.

Meg kell tanítani a szülei és mások igényeinek is a figyelembe vételét, a toleranciát, a türelmet, önmaga vágyainak tudatos iranyítását. Önérvényesítő erejét segíteni kell kreatív alkotásban, mozgásban, közösségben, sikert hozó feladatok megoldásában megélni. Hogy később önállóan tudja adottságait számára hasznos irányokba fordítani. Ez csupán az első 3 évben igényel odafigyelést a szülőktől, mivel a gyermek személyiségjegyei már ekkor kialakulnak a megszokott viselkedések alapján. A szülő a nevelésbe fektetett energiájának gyümölcseit élete végéig élvezheti. A gyermek tudatosan fogja kezelni hangulatát, vágyait. Így szeretni fogják már az óvodában, sikert és örömet jelent számára a közösség, a feladatok teljesítése, önmaga legjobb adottságainak kibontakoztatása, az önkifejezés, a kiteljesedés. A szülő számára gyermeke -gondok helyett- büszkeséget örömöt okoz.