A Teremtő az Édenkert közepébe ültetett két fát: az egyik az élet fája, a másik pedig a jó és rossz tudás fája. Majd Isten megtiltotta, hogy az ember a jó és rossz tudásának fájáról egyen. Azt mondta: „Ha erről a fáról eszel, mindenképp meg kell halnod.” - szól a Biblia.

Miért nem szabad a jó és a rossz tudásának fájáról enni?

Mert az ítélkezések miatti rossz érzések okozzák az ember boldogtalanságát.
A gyermeki öntudatlanság, kíváncsi életkedv viszont maga az Élet fája, az életerő.
A "tudás" nem más mint az, hogy a világot jóra és rosszra felosztom. Ezzel már a világ felét elítélem, haragszom rá, mérges vagyok. Ekkor méreganyagok képződnek szervezetemben, ez előbb-utóbb halálhoz vezet.

Ha képes vagyok nem ítélkezni, pusztán gyermeki naívsággal szemlélni a világot - (lehet, hogy hülyének néznek) -de boldog maradok. És be sem vonzok a sorsomba megrázó eseményeket.

Pl. Tegnap vendégeink voltak. Miután elmentek kiderült, hogy hiányzik a radiátortermosztát-szelepe. Valaki leszedte, ellopta. Az általános reakció ilyenkor a mérgelődés, csalódottság, intézkedés, telefonálgatás...
Én megállapítottam, hogy hiányzik a szelep. Szóltam a páromnak, hogy majd intézkednünk kell ez ügyben. Most viszont aludjunk! És a legnagyobb nyugalomban (hisz semmi lényeges nem változott. A belső nyugalom, a lelki békém a szerelmem változatlan) szerelmem karjaiban békésen elaludtam. Ugyanezzel a lelki nyugalommal másnap kinéztük az interneten, hol lehet ilyen szelepet beszerezni és persze nem hívjuk meg többé a gyanús barátunkat. De az élet ugyanolyan szép és érdekes, élményteli :) továbbra is.

Rosszul nem járok. Mert máshonnan meg bejön a szerencse: Olyan olcsón sikerült farmert és téli dzsekit meg pulcsit vennünk, hogy szinte vicces volt. Szóval soha nem érdemes a jósorsunkat egy apró mozzanat alapján megítélni. Az egy természetes dolog, hogy az anyagi javak - úgy mint a levegő - jönnek és mennek.

Az emberek felosztják a világot jóra és rosszra.
Jó ezt cselekedni, rossz azt. Jó emberek ezek, azok meg rosszak. 
Nincs jó és rossz.

Szeretet és félelem van. 
Azt tartom jónak, amiben / akiben bízom. Azt tartom rossznak, amitől félek.
Amíg nem értem meg a világot, nyilván, tartok attól, hogy bajom lesz. Ha bevallom, ha nem - szorongok. A tudatalattim tele van bizonytalansággal, aggódással. Ennek egy ellenszere van: a megértés.

Ez olyan, mint amikor beszállok a "Ki nevet a végén?" című társasjátékba reménykedve, hogy nyerek. Csak épp nem tudom a játékszabályokat, nem értem mások lépéseit és nincs gyakorlatom ebben a játékban. Sok esetben még azt sem tudom, hogy egy játékban vagyok épp. Ezért végig izgulok, vajon sikerem lesz-e?

Az okos lény tanulmányozza a játék törvényszerűségeit. És ha már a játékszabályok és stratégiák többségét ismeri, jó esélye van nyerni. Jóleső büszkeséggel, nyugodt játékossággal szállhat versenybe.

Ha rájövünk, hogy az életünk is egy olyan játék, aminek a szabályait meg kell ismernünk ahhoz, hogy félelem nélkül, magabiztosan, örömmel szeretetben szállhassunk játékba - akkor  már a sikerhez vezető úton vagyunk.