A Teremtő az Édenkert közepébe ültetett két fát: az egyik az élet fája, a másik pedig a jó és rossz tudás fája. Majd Isten megtiltotta, hogy az ember a jó és rossz tudásának fájáról egyen. Azt mondta: „Ha erről a fáról eszel, mindenképp meg kell halnod.” - szól a Biblia.

Miért nem szabad a jó és a rossz tudásának fájáról enni?

Mert az ítélkezések miatti rossz érzések okozzák az ember boldogtalanságát.
A gyermeki öntudatlanság, kíváncsi életkedv viszont maga az Élet fája, az életerő.
A "tudás" nem más mint az, hogy a világot jóra és rosszra felosztom. Ezzel már a világ felét elítélem, haragszom rá, mérges vagyok. Ekkor méreganyagok képződnek szervezetemben, ez előbb-utóbb halálhoz vezet.

Ha képes vagyok nem ítélkezni, pusztán gyermeki naívsággal szemlélni a világot - (lehet, hogy hülyének néznek) -de boldog maradok. És be sem vonzok a sorsomba megrázó eseményeket.

Pl. Tegnap vendégeink voltak. Miután elmentek kiderült, hogy hiányzik a radiátortermosztát-szelepe. Valaki leszedte, ellopta. Az általános reakció ilyenkor a mérgelődés, csalódottság, intézkedés, telefonálgatás...
Én megállapítottam, hogy hiányzik a szelep. Szóltam a páromnak, hogy majd intézkednünk kell ez ügyben. Most viszont aludjunk! És a legnagyobb nyugalomban (hisz semmi lényeges nem változott. A belső nyugalom, a lelki békém a szerelmem változatlan) szerelmem karjaiban békésen elaludtam. Ugyanezzel a lelki nyugalommal másnap kinéztük az interneten, hol lehet ilyen szelepet beszerezni és persze nem hívjuk meg többé a gyanús barátunkat. De az élet ugyanolyan szép és érdekes, élményteli :) továbbra is.

Rosszul nem járok. Mert máshonnan meg bejön a szerencse: Olyan olcsón sikerült farmert és téli dzsekit meg pulcsit vennünk, hogy szinte vicces volt. Szóval soha nem érdemes a jósorsunkat egy apró mozzanat alapján megítélni. Az egy természetes dolog, hogy az anyagi javak - úgy mint a levegő - jönnek és mennek.

Az emberek felosztják a világot jóra és rosszra.
Jó ezt cselekedni, rossz azt. Jó emberek ezek, azok meg rosszak. 
Nincs jó és rossz.

Szeretet és félelem van. 
Azt tartom jónak, amiben / akiben bízom. Azt tartom rossznak, amitől félek.
Amíg nem értem meg a világot, nyilván, tartok attól, hogy bajom lesz. Ha bevallom, ha nem - szorongok. A tudatalattim tele van bizonytalansággal, aggódással. Ennek egy ellenszere van: a megértés.

Ez olyan, mint amikor beszállok a "Ki nevet a végén?" című társasjátékba reménykedve, hogy nyerek. Csak épp nem tudom a játékszabályokat, nem értem mások lépéseit és nincs gyakorlatom ebben a játékban. Sok esetben még azt sem tudom, hogy egy játékban vagyok épp. Ezért végig izgulok, vajon sikerem lesz-e?

Az okos lény tanulmányozza a játék törvényszerűségeit. És ha már a játékszabályok és stratégiák többségét ismeri, jó esélye van nyerni. Jóleső büszkeséggel, nyugodt játékossággal szállhat versenybe.

Ha rájövünk, hogy az életünk is egy olyan játék, aminek a szabályait meg kell ismernünk ahhoz, hogy félelem nélkül, magabiztosan, örömmel szeretetben szállhassunk játékba - akkor  már a sikerhez vezető úton vagyunk.

Vigyázat! Ha a sorsunkat szeretnénk jobbítani, nem a tudásunkat kell növelni, hanem a szeretetképességünket vagyis a bennünk lévő harmóniát.

A társadalom elvárásai az életben maradásra nem ugyanazok, mint az univerzum elvárásai.
Az univerzum igényei mindig fontosabbak, magasabb rendűek, azokat megkerülni nem lehet.

Tehát hosszú távon boldogabb életre, jobb életminőségre számíthat, aki egyszerű, naiv, mint aki művelt és dörzsölt. Utóbbi életfeltételei jobbak lehetnek, mégis boldogtalanabb.