Kutyasétáltatás közben elhagytam a kesztyűm. Meg akartam találni, mert karácsonyra kapott kedves ajándék volt, ráadásul divatos, szép és meleg. Éppen ezért nem vesztegettem gondolatot rossz érzésekre (sajnálkozás, mérgelődés, aggodalmaskodás, stb.), hanem tudatosan ellazultam, jó érzéseket idéztem fel magamban (önbizalom, szeretet, jókedv és a gondolat: biztos hogy megtalálom). És így nyugodtan sétáltam végig azt az útvonalat, ahol rálelhettem.
Nos a kesztyű - gondosan kimentve a vizes földről - egy korláton feküdt. (Szinte mosolyogva, hogy "ugye milyen szép lecke ez teremtésből?")
És csak vigyorogtam szélesen.

Mert mire mondjuk, hogy szerencse, véletlen? Aminek az okát nem ismerjük. Amint megismerjük az ok-okozati összefüggést, már logikus dolognak tartjuk.