Van naplemente?
Egyesek már tudják, hogy nem a Nap nyugszik le az ég alján esténként, hanem a Föld fordul el a Naptól. De csak az tudja ezt, aki a földrajzórán figyelt.
Akit nem érdekelt a bolygók földrajza, annak továbbra is naplemente van bolygómozgás helyett. Ez számára a valóság.

Van Isten?
Sokan vannak, akik ismerik az anyagmegmaradás, az energiamegmaradás törvényét. Egyesek már ismerik az információmegmaradás törvényét is, a gondolat és érzelem (mint információ) megmaradását. De csak az tudja ezt, aki kutatja a létezés törvényszerűségeit. Ő egyre jobban uralja sorsát, egyre tudatosabb. Számára Isten egy törvényszerűség, amely megismerése és a vele való harmónia tudatos sorsalakítást tesz lehetővé.
Ez a megvilágosodás.

Akit nem érdekelnek a létezés titkai, az továbbra is a sors kezében van. Élete szerencsék, szerencsétlenségek és véletlenek megváltoztathatatlan sorozata. Számára ez a valóság.
Wass Albert, népszerű, erdélyi, magyar író, gondolkodó megfogalmazása:
"Isten nem valamiféle uralkodó, aki a felhők tetején ül aranytrónuson s onnan ítélkezik emberi mértékkel.
Isten törvény.
A szeretet és jóság törvénye.
Az örökkévalóság törvénye.
Az élet törvénye.
Az igazság, az összhang, a szépség ... a mindeneket összefogó és egybekapcsoló nagy együttműködés törvénye, melynek összhangjában az óriás naprendszerek éppen olyan fontosak, mint a legapróbb porszem.
Ez a megdönthetetlen erejű törvény az, amit Istennek nevezünk ősi magyar szóval.
S valahányszor engedelmesen beállunk ennek a törvénynek a sodrába, és azt cselekedjük, amit ez a törvény, amely bennünket létrehozott és életben tart, tőlünk megkíván: se nyomorúság, se betegség, se semmiféle földi hatalom le nem győzhet, még csak meg sem félemlíthet bennünket."

Szerző: megvilágosodott nő  2013.05.28. 08:22 Szólj hozzá!

Címkék: szerencse valóság véletlen sors megvilágosodás naplemente tudatos szerencsétlenség anyagmegmaradás energiamegmaradás Isten természeti törvény Wass Albert információmegmaradás

Nincs halál. Átváltozás van.
Mint ahogy a felhő átváltozik esővé, az eső tócsává, a tócsa ismét felhővé. Változás van, de nem megszűnés. A lényeg (minden állapotában víz marad) megmarad.
Mint ahogy anyag nem vész el, csak átalakul. Ez az anyagmegmaradás törvénye a fizikában. Van energiamegmaradási törvény is. Energia nem vész el, csak átalakul. És van információ (tudat) megmaradási törvény is már a legújabb fizikában. Információ (tudat) nem vész el, csak átalakul.
És csak addig spirituális valami, amíg a tudomány a törvényei közé nem emeli. Tudományosnak nevezik azt, ha néhány tudományos körökben befolyásos ember meggyőzi egymást valamiről és azt publikálja. 
A tudósok által még fel nem ismert dolgokat nevezik: véletlennek, szerencsének, spirituálisnak, misztikusnak...

Szerző: megvilágosodott nő  2011.12.16. 12:55 Szólj hozzá!

Címkék: halál tudomány szerencse misztikum tudat véletlen átváltozás fizika felhő spiritualitás tócsa anyagmegmaradási törvény

Az olajfolt a tengervízen - cunami idején - azt tapasztalja, hogy házakat tud magával sodorni, városokat tud maga alá gyűrni. A maga tehetségének (a tehetség az az adottság, amiről nem tudjuk honnan származik), szorgalmának, nagyszerűségének tudja be. Ám ha kimegy alóla a sodrás, az őt szállító hullám - tehetetlen kis folt marad.

Sok tehetséges ember így viselkedik. Tévesen határozza meg sikerei okát, külsőségekben hisz. Azt hiszi a szorgalmának, okosságának, külsejének, ... eredménye a siker. Nem jön rá, hogy a hullámmal, a nagyobb erővel történt együtt-mozgása adta "szerencséjét".

Az igazi erő nem a küzdésben, szorgalomban, tehetségben van, hanem abban a képességben, hogyan tud a világegyetem energáira érzékenyen ráhangolódni valaki és azzal együtt lendülni, hogyan tud egységben élni a világgal (nem pusztán a természettel! az emberek és az ember alkotta dolgok is a világ részei!). - flow / dr. Csíkszentmihályi Mihály

Szerző: megvilágosodott nő  2011.07.16. 07:57 Szólj hozzá!

Címkék: szerencse világegyetem tehetség cunami flow olajfolt

Nem neked kell mindent megoldani cselekedet szintjén. Ha beleszakadsz, akkor sem tudod Te megoldani az életedben a legfontosabb dolgokat. Nem befolyásolhatod a tehetséged, az öröklött betegséged, a génjeid, a szerencsét a karrieredben vagy a magánéletedben. Az inaktivitásod, a nem cselekvő tudatod hozza a megoldást (szerencsét).

Beleőrülhetsz megoldhatatlannak tűnő problémádba (gyermeked halála, gyógyíthatatlan betegséged, árvíz elmosta megélhetésed, szerelmi problémád, stb.) De lehetőséged van arra is, hogy ráébredj a megadás erejére. Nem tehetsz mást, el kell engedned emberi akarásod. Szelíden belesimulsz a teljességbe, nem ellenkezel, nem panaszkodsz, nem háborogsz. Csak figyelsz. Figyeled, hogy mi történik. Mint egy kísérlet. "Ha létezel segítő Univerzum, Isten, Természet (a kultúra szerint, amiben nevelkedtél), akkor most megleslek. Nem teszek semmit, csak figyelek."

Én így tettem 2003. egy márciusi hétköznapján. Ott álltam a lakásajtóm előtt fáradtan, szatyrokat cipelve, szomjasan és nem tudtam bejutni, mert nem találtam a kulcsot. Már épp el kezdtem méltatlankodni, sőt mérgelődni, amikor eszembe jutott a bibliai szelídség. Abbahagytam az elégedetlenkedést és figyeltem, mi történik? Közben arra gondoltam, "Te segítő Univerzum, Isten ha vagy, mutasd meg működésed!" -és lecsücsültem az ajtó előtti lépcső tetejére. Alig hogy elhelyezkedtem egy üres nylon zacskón, megjött a "megváltó", a fiam lakáskulccsal a kezében. Szóval működik - mosolyogtam magamban.

Azóta gyakorlom az odaadást, az elengedést, a nem cselekvés erejét. Ha sorban állok, TV-t nézek, olvasok, utazom - valójában befelé figyelek, hagyom hogy az Univerzum ereje járjon át a saját érzelmeim, gondolataim, személyiségem helyett. A hosszú évek gyakorlása során megerősödött bennem a nem cselekvés, nem háborgás, nem emberi akarás ereje. Azóta a sorsom - amire emberként nem volt ráhatásom korábban - pozitív fordulatot vett. És ma már ritkábban kell fegyelmeznem magam, már önkéntelenül is nyugodtan reagálok. Legutóbb például dühösen dudált rám egy nő a Kruspér utcában, hogy nem fér el a parkoló kocsim mellett. Megkérdeztem tőle nyugodtan, lazán: álljak előrébb? És ő meglepődve ettől a természetesen egyszerű reakciótól, így válaszolt: Igen, elég lesz egy pár centit. A szelídség ragadós. :)

 

Szerző: megvilágosodott nő  2011.03.29. 14:25 Szólj hozzá!

Címkék: szerencse isten átok figyelem áldás tehetetlenség szelídség nem cselekvés sorsalakítás megadás ereje

Kutyasétáltatás közben elhagytam a kesztyűm. Meg akartam találni, mert karácsonyra kapott kedves ajándék volt, ráadásul divatos, szép és meleg. Éppen ezért nem vesztegettem gondolatot rossz érzésekre (sajnálkozás, mérgelődés, aggodalmaskodás, stb.), hanem tudatosan ellazultam, jó érzéseket idéztem fel magamban (önbizalom, szeretet, jókedv és a gondolat: biztos hogy megtalálom). És így nyugodtan sétáltam végig azt az útvonalat, ahol rálelhettem.
Nos a kesztyű - gondosan kimentve a vizes földről - egy korláton feküdt. (Szinte mosolyogva, hogy "ugye milyen szép lecke ez teremtésből?")
És csak vigyorogtam szélesen.

Mert mire mondjuk, hogy szerencse, véletlen? Aminek az okát nem ismerjük. Amint megismerjük az ok-okozati összefüggést, már logikus dolognak tartjuk.

Szerző: megvilágosodott nő  2011.02.18. 11:56 Szólj hozzá!

Címkék: szerencse teremtés sorsalakítás

süti beállítások módosítása