Isten ennek ellenére megnyilvánulhat bármi formájában. Lehet az egy zivatar, egy kankalin, egy patkány vagy akár ember. Utóbbi az istenember. Az istenembert nem lehet felismerni. Nincs miről. Csak ő tudja, hogy ő az. Az isteni hatást tapasztalhatjuk, de nem fogjuk fel, hogy ez honnan ered. Emberként nem látjuk életünk legmeghatározóbb elemeinek (születésünk, halálunk, szerelmünk, tehetségünk, betegségünk, gyógyulásunk, érzelmünk, válságunk) mozgatórugóját.

 

Egy istenember ott lehet melletted testvér, gyermeked, szomszéd, tanár, portás vagy akár tolvaj formájában. Nem fogod felismerni. Legfeljebb utólag jelentősnek fogod tartani ezt a bizonyos mozzanatot az életedben.

Az istenembernek ugyanúgy kell pisilnie rendszeres időközönként, ugyanúgy szüksége van járműre az utazáshoz, stb, mint neked. Úgy képzeld el, hogy olyan mint egy apa, aki "Ki nevet a végént" játszik a fiával. Ugyanazon játékszabályokat - magára nézve - is alapvetőnek veszi, mint a gyermeke. Az ő számára ez a játék (az élet) nem tétre megy, pusztán élvezetes időtöltés. Nem az a lényeg számára, hogy nyerjen, hanem hogy jót játszon a gyermekével annak épülésére. Ezért engedi nyerni, ha bíztatásra van szüksége és hagyja veszíteni is, ha az kell ahhoz, hogy jó játékossá váljon. Ő mindig nevet a végén. Vagy legalább is nem tulajdonít nagy jelentőséget a vereségnek.

Ha valamiről, hát erről felismerhető az istenember: nem panaszkodik, nem aggodalmaskodik, nem vezéregyéniség, nem tűnik ki semmi különös emberi tehetségben. Hisz nincs emberi erőre, tehetségre, szorgalomra, küzdő szellemre szüksége, mert más (szellemi) módon dolgozik a sors alakításán. Szerencsés embernek tűnik, mint akihez kegyes a sors.

Fiatalos, szeme semmiképp sem ködös, hanem tisztán csillogó. Teste karcsú, könnyed mozgású. Fura figura. Sok minden érthetetlen, szokatlan az életében, a gondolkozásmódjában, mivel más dolgok fontosak számára, mint az élete jobbításáért küzdő embernek. Vigyázat, nem minden fura ember istenember!