Brad Pitt alakította a halált a fenti filmben. Anthony Hopkins megkérdezte tőle, miközben a forgalmas utcán gyalogoltak, hogy miért nem megy a dolgára?
A halál, a jóképű Brad megszemélyesítésében, kedvesen elmagyarázta, hogy attól még hogy itt sétál, teszi a dolgát. Valahogy úgy, mint ahogy Anthony a reggeli borotválkozás közben már lélekben az irodájában van és intézkedik.

Így működik énünk halhatatlan része. Bár reggelizünk vagy épp a gyerektől kérdezzük ki a házi feladatot, de közben mi vagyunk maga az unalom, a nyugalom, a derű vagy épp az elmúlás.
Téves minden olyan élet, amely az anyagi világot tartja pusztán valóságnak, életnek. És épp ezért kudarccal végződikt. 
A helyzet az, hogy a földi lét életünknek csak egy múló pillanata.
Valójában nincs halál, csak valami elmúlása, átalakulása valami mássá. Az élet (a tudat), ha egyszer megszületett, elpusztíthatatlan. Viszont folyton változik.
Az ember általában öntudatlanul kerül egy másik tudatállapotba, elszenvedője a történéseknek, a sors kiszolgáltatottja.
A megvilágosodott tisztában van tudata változásának, a változásokat nem elszenvedi, hanem a sorsát tudatosan irányítja.