A fiatalság addig tart, amíg az ember hiszi, reméli, tudja, hogy olyan világban fog élni, amiben otthonosan érzi magát.
Reménykedünk gyerekkorban, hogy majd ha felnőttek leszünk...
Aztán majd ha állásunk lesz...
Majd ha megtaláltam a nagy Ő-t...
És egyszer csak elfogy a remény. Látható, hogy a 10. állástól sem lettünk boldogok, a 20. párkapcsolat sem hozta meg a boldogságot. És már a remény is elszállt. Hisz okosabbak, szebbek nem lettünk, az évek alatt. Csak épp több a ráncunk, kevesebb a hajunk, kevéssé vagyunk bátrak, kreatívak és lazák. Lelkesedésünk, hitünk, reményünk egyre csökken.

Vigyázz, mert ha már nem élvezed az életed (a sulit, a munkád, az otthonod...), hanem csak szükséges rosszként éled meg, aztán majd "szórakozás" közben élvezed az életet, akkor már nincs teremtő erőd, akkor már csak öregszel. Ekkor már nem gyönyörködsz, csak élvezkedsz. A gyönyör felölt életerővel, az élvezet viszont csökkenti az életerőd. Csupán élvezkedni, szórakozni - gyors pocakosodást, kopaszodást, hízást, öregséget eredményez.
Romlik a memória, a rugalmasság, a vállalkozó kedv. Csökken a potenciánk, az életerőnk. Már nem tart eléggé a gerinc, megrogyik a nyak. A test már egyre nehezebben áll ellen a nehézségi erőnek. 80 évesen már a fő sikerélményünk, hogy kit éltünk túl a barátaink közül. 

Ennek nem kell így lennie... ha mersz szembenézni a valósággal. Mert csak akkor tudsz tenni ellene... keresni valami mást, valami értelmesebbet, emberhez méltóbbat... amíg még van ép elméd hozzá.

Egy egészséges kamasz sokkal nagyobb igazságérzettel, szeretettel, harmóniával bír, mint egy átlag felnőtt, mint a szülő. A szülő korú emberekben már több a csalódás és emiatt a harag, az előítélet, a beszürkült kreativitás, a rugalmatlanság.

Ráadásul minden generációnak különbözik az előző generációtól az energiája, a tudata, az élményanyaga, a lelke legmélyének szándéka, az életfeladata. Tehát a konfliktus sorsszerű. De teher alatt nő a pálma. :)