A Természettel ( a teljes természettel, tehát a Mindenséggel) összhangban élő ember egységben él önmagával a világgal, az álmaival. Nem kell megfejteni az álmait. Azok épp oly világosak és egyértelműek, mint az ébrenléte.

Ilyen a 83 éves Fejes Sándor bácsi, a párom nevelő apja. Elmesélte legutóbbi (2012. húsvét) álmát:
Álmában a tudomására hozták a világ működését. Arról tájékoztatták, hogy végtelen számú világ van, párhuzamos univerzumok. Minden pillanatban dönthetünk, hogy melyik univerzumot, melyik sorsot választjuk. Ez pusztán saját döntésünk, saját figyelmünk kérdése.

Ez a végső igazság.
Pusztán figyelnünk kell (nem beleragadva szenvedélyekbe, szokásokba, e röpke életünk múló értékeibe) vagyis tudatossá válnunk. 

Tehát minden ember hozzájuthat az összes fontos ismerethez a világ működésére vonatkozóan. Ez pusztán a szándékán múlik (Sándor bácsit érdekli, hogy mi az ő emberi életének lényege, mi a halál, stb.) és hogy képes-e a pörgésből, a mindennapi élet taposómalmából kiszakadva, saját gondolatainak teret adni (Sándor bácsi már nem pörög, egy szobában ücsörögve, elmélkedve, ismeretterjesztő műsorokat, könyveket olvasgatva nyugalomban éli napjait, semmilyen szenvedélynek nem rabja).

 

A görög katolikus pap hittanórát tartott vasárnap délelőtt a szentendrei gyerekeknek. Elmagyarázta, hogy a Jóisten segítségükre van a bajban, csak bízni kell benne. "Az Úr velem, Ki ellenem?"

Majd a foglalkozás után a szülőkkel beszélgetve elmesélte, hogy mennyire kell vigyáznia az unokáira a játszótéren, nehogy balesetet szenvedjenek.

Hol van itt a hit, a bizalom?
Miért történne bármi baleset a játszótéren?
Természetesen, ha abban hiszek, hogy baleset történhet, akkor az valóban megtörténhet. És természetesen, ha abban hiszek, hogy az élet nehézség, küzdelem és megpróbáltatás - akkor az élet nehézség, küzdelem és megpróbáltatás lesz.

De megerősíthetem hitem abban, hogy az élet lehetőségek tárháza, az élet maga a játékos élvezet. Figyelmem az élet ezen aspektusára irányítom. Akkor az élet maga lesz a lehetőségek tárháza és a játékos élvezet számomra.

Tudatosan döntést kell hoznunk. És a döntésünk mellett következetesen kitartani.
Először csak észrevesszük, hogy már megint a környezetünk félelmei szerint reagálunk, majd képesek leszünk tudatosan másképp reagálni. Sok gyakorlás után pedig reflex-szerűen saját hitünk szerint reagálunk. Ekkor már nem kell figyelnünk magunkra, automatikusan a választott úton halad a sorsunk.

Nem neked kell mindent megoldani cselekedet szintjén. Ha beleszakadsz, akkor sem tudod Te megoldani az életedben a legfontosabb dolgokat. Nem befolyásolhatod a tehetséged, az öröklött betegséged, a génjeid, a szerencsét a karrieredben vagy a magánéletedben. Az inaktivitásod, a nem cselekvő tudatod hozza a megoldást (szerencsét).

Beleőrülhetsz megoldhatatlannak tűnő problémádba (gyermeked halála, gyógyíthatatlan betegséged, árvíz elmosta megélhetésed, szerelmi problémád, stb.) De lehetőséged van arra is, hogy ráébredj a megadás erejére. Nem tehetsz mást, el kell engedned emberi akarásod. Szelíden belesimulsz a teljességbe, nem ellenkezel, nem panaszkodsz, nem háborogsz. Csak figyelsz. Figyeled, hogy mi történik. Mint egy kísérlet. "Ha létezel segítő Univerzum, Isten, Természet (a kultúra szerint, amiben nevelkedtél), akkor most megleslek. Nem teszek semmit, csak figyelek."

Én így tettem 2003. egy márciusi hétköznapján. Ott álltam a lakásajtóm előtt fáradtan, szatyrokat cipelve, szomjasan és nem tudtam bejutni, mert nem találtam a kulcsot. Már épp el kezdtem méltatlankodni, sőt mérgelődni, amikor eszembe jutott a bibliai szelídség. Abbahagytam az elégedetlenkedést és figyeltem, mi történik? Közben arra gondoltam, "Te segítő Univerzum, Isten ha vagy, mutasd meg működésed!" -és lecsücsültem az ajtó előtti lépcső tetejére. Alig hogy elhelyezkedtem egy üres nylon zacskón, megjött a "megváltó", a fiam lakáskulccsal a kezében. Szóval működik - mosolyogtam magamban.

Azóta gyakorlom az odaadást, az elengedést, a nem cselekvés erejét. Ha sorban állok, TV-t nézek, olvasok, utazom - valójában befelé figyelek, hagyom hogy az Univerzum ereje járjon át a saját érzelmeim, gondolataim, személyiségem helyett. A hosszú évek gyakorlása során megerősödött bennem a nem cselekvés, nem háborgás, nem emberi akarás ereje. Azóta a sorsom - amire emberként nem volt ráhatásom korábban - pozitív fordulatot vett. És ma már ritkábban kell fegyelmeznem magam, már önkéntelenül is nyugodtan reagálok. Legutóbb például dühösen dudált rám egy nő a Kruspér utcában, hogy nem fér el a parkoló kocsim mellett. Megkérdeztem tőle nyugodtan, lazán: álljak előrébb? És ő meglepődve ettől a természetesen egyszerű reakciótól, így válaszolt: Igen, elég lesz egy pár centit. A szelídség ragadós. :)

Az élet nem más, mint figyelem.

Nem pusztán a tudatos figyelmünk, hanem az öntudatlan figyelmünk is. Tehát mindaz a tudás, önismeret, gondolat, érzelem, amit kultúraként, tudományként, gondolatokként, érzelmekként, önismeretként, történésekként, cselekedetekként, a dolgokba vetett hitünkként -életünkként-  megélünk.

Életünk, sorsunk a figyelmünk iránya szerint változik.

Ha képesek vagyunk tudatosan megváltoztatni figyelmünket (az öntudatlan részt is!) - akkor szabadon teremthetjük sorsunkat vágyaink szerint.

Erről szól a - sokat emlegetett - fél pohár vizes példa is, azaz egy félig telt pohár valaki számára félig üres, más számára félig teli van. Tehát a valóság pusztán annak a kérdése, hogy mire irányítjuk figyelmünket.