Csak Te lehetsz saját magad tanítója.
Könyvekből, iskolából, mestertől, tanítótól nem tanulhatsz. Viszont abban az illúzióban élteted magad, hogy haladsz. Arra azonban alkalmasak lehetnek, hogy motiváljanak.
De csak te kaparhatod ki magadnak a gesztenyét. 

A jó Isten igazságos. Analfabétaként, látni nem tudóként, kisebbségiként..., stb. is hozzájuthatsz a legnagyobb bölcsességekhez. Legnagyobb tanítómestered az életed. A tapasztalásaid. Minél hamarabb okulsz belőlük, annál kevesebbszer kell újraélned ugyanazokat a szituációkat.

Írok példákat:
Megfigyeltem az alábbit: A művelt, intelligens, okos, erkölcsös osztályfőnöknőm, aki felelős gondolkodású emberként minket is arra nevelt, hogy komolyak legyünk, nézzük a híradót, legyünk tájékozottak, stb. Szóval ő boldogtalan, magányos, kötelezettségekből álló életet élt, majd hamar elhunyt gyötrő betegségben. Észrevettem, hogy bár a társadalom a fenti értékeket sulykolta belém, ezek nem az isteni (értsd: egészség, kiegyensúlyozottság) értékek.
Édesanyám halálakor pedig a nagymamám sóhajtott fel ekképp: Miért mindig a jók mennek el? Ebből is tanultam. Megjegyeztem magamnak: nem jónak kell lenni. A jó azt jelenti, mások értékeinek akarunk megfelelni. Nem szabad ezt tennünk, mert a saját önmegvalósításunkról, vagyis az életünkről (jólétünkről, egészségünkről) mondunk le. Észrevettem, hogy a kötelességekből álló (kevés örömmel teli) életet a jó Isten nem preferálja. Az ilyen ember hamar befejezi földi pályafutását.

Figyeld az életed! És abból tanulj! Hisz ezért élsz. Hogy a tapasztalataid alapján új vágyaid szülessenek. Azok eredményét megtapasztalva következtetsz, hogy jó-e az irány? Így kap értelmet életed. Így valósíthatod meg magad, a Te világod.

 

Szerző: megvilágosodott nő  2012.03.24. 10:17 Szólj hozzá!

Címkék: élet könyv illúzió az bölcsesség mester értelme önmegvalósítás igazságos tanító Isten saját világ

"Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz." Vörösmarty Mihály: A merengőhöz

Nem. Ábrándozás nélkül nincs élet. Az élet az ábrándokból, vágyakból születik.
Semmi nincs. Pontosan a semmi van. A semmiből tud szárnyra kelni képzeleted, teremtő kreativitásod. A taposómalomból, a mókuskerékből előbb ki kell szállnod. Ki kell üresítened magad, akkor születik eredeti ötlet, felismerés, tudás. Csupán az ábrándok, képzetek, illúziók, szándékok vannak. Azok szilárdulnak valósággá.

 

Szerző: megvilágosodott nő  2012.03.24. 10:08 5 komment

Címkék: élet teremtés illúzió valóság vágy semmi idea kreativitás szándék ábránd mókuskerék taposómalom

A Bhagavad-Gítá a védikus irodalom egyik alapművében az ellenséges seregek felsorakoztak. Arjuna a hős vitéz kedves rokonait, tanítóit, barátait pillantja meg mindkét oldalon, harci vágyban égve, készen arra, hogy életüket áldozzák a csatában. Együttérzés és bánat önti el, ereje elhagyja, elméjén zavar lesz úrrá, s nem akar többé harcolni.

Krisnához, Istenhez fordul, aki a következőképpen tanítja:

"Harcra fel, óh, Bharata leszármazottja, hiszen az
elpusztíthatatlan, felfoghatatlan és örök élőlénynek csupán
az anyagi teste van kitéve a megsemmisülésnek!"

"Harcolj a harc kedvéért - anélkül, hogy figyelembe vennéd a
boldogságot vagy szomorúságot, veszteséget vagy nyereséget,
győzelmet vagy vereséget! Így cselekedvén sohasem teszed ki
magad a bűnnek."

"Nagyon ritkán, de észlelek egoistának tűnő gondolatokat, és mindig résen vagyok. Ezért én is tudom, hogy van még egy picike ego maradvány bennem. Sajnos azt nem tudom, hogy mi gátol abban, hogy ez a kis maradvány is megszűnjön." - írja egy törekvő.
Kedves megvilágosodásra törekvő fiatal!
Ego nélkül nem élhetünk a  Földön. Az ego csak akkor káros, ha nem a lélek mélyéről jövő. Ha hazugságra, illúzióra épül.
Ha valaki hadvezérnek született, nem viselkedhet nyusziként. Ő hadvezérként teljesedjen ki! Hatalmas öntudata legyen! Megingathatatlan hite legyen önmagában! Ekkor cselekedetei hitelesek lesznek. Ekkor az ego-ja egybeesik a lelke legmélyével.
Ha valaki nőnek született, nem viselkedhet férfiként. Ő nőként teljesedjen ki! Hatalmas öntudata legyen! Megingathatatlan hite legyen önmagában, az értékességében, szépségében (a gondolatai, az érzései, a teste szépségében), jóságában, abban hogy megérdemli a megvilágosodást, a Földi Mennyországot!

Szerző: megvilágosodott nő  2012.01.24. 10:55 1 komment

Címkék: ego illúzió szépség hitelesség megvilágosodás öntudat Krisna Arjuna

süti beállítások módosítása