Van naplemente?
Egyesek már tudják, hogy nem a Nap nyugszik le az ég alján esténként, hanem a Föld fordul el a Naptól. De csak az tudja ezt, aki a földrajzórán figyelt.
Akit nem érdekelt a bolygók földrajza, annak továbbra is naplemente van bolygómozgás helyett. Ez számára a valóság.

Van Isten?
Sokan vannak, akik ismerik az anyagmegmaradás, az energiamegmaradás törvényét. Egyesek már ismerik az információmegmaradás törvényét is, a gondolat és érzelem (mint információ) megmaradását. De csak az tudja ezt, aki kutatja a létezés törvényszerűségeit. Ő egyre jobban uralja sorsát, egyre tudatosabb. Számára Isten egy törvényszerűség, amely megismerése és a vele való harmónia tudatos sorsalakítást tesz lehetővé.
Ez a megvilágosodás.

Akit nem érdekelnek a létezés titkai, az továbbra is a sors kezében van. Élete szerencsék, szerencsétlenségek és véletlenek megváltoztathatatlan sorozata. Számára ez a valóság.
Wass Albert, népszerű, erdélyi, magyar író, gondolkodó megfogalmazása:
"Isten nem valamiféle uralkodó, aki a felhők tetején ül aranytrónuson s onnan ítélkezik emberi mértékkel.
Isten törvény.
A szeretet és jóság törvénye.
Az örökkévalóság törvénye.
Az élet törvénye.
Az igazság, az összhang, a szépség ... a mindeneket összefogó és egybekapcsoló nagy együttműködés törvénye, melynek összhangjában az óriás naprendszerek éppen olyan fontosak, mint a legapróbb porszem.
Ez a megdönthetetlen erejű törvény az, amit Istennek nevezünk ősi magyar szóval.
S valahányszor engedelmesen beállunk ennek a törvénynek a sodrába, és azt cselekedjük, amit ez a törvény, amely bennünket létrehozott és életben tart, tőlünk megkíván: se nyomorúság, se betegség, se semmiféle földi hatalom le nem győzhet, még csak meg sem félemlíthet bennünket."

Szerző: megvilágosodott nő  2013.05.28. 08:22 Szólj hozzá!

Címkék: szerencse valóság véletlen sors megvilágosodás naplemente tudatos szerencsétlenség anyagmegmaradás energiamegmaradás Isten természeti törvény Wass Albert információmegmaradás

Csak Te lehetsz saját magad tanítója.
Könyvekből, iskolából, mestertől, tanítótól nem tanulhatsz. Viszont abban az illúzióban élteted magad, hogy haladsz. Arra azonban alkalmasak lehetnek, hogy motiváljanak.
De csak te kaparhatod ki magadnak a gesztenyét. 

A jó Isten igazságos. Analfabétaként, látni nem tudóként, kisebbségiként..., stb. is hozzájuthatsz a legnagyobb bölcsességekhez. Legnagyobb tanítómestered az életed. A tapasztalásaid. Minél hamarabb okulsz belőlük, annál kevesebbszer kell újraélned ugyanazokat a szituációkat.

Írok példákat:
Megfigyeltem az alábbit: A művelt, intelligens, okos, erkölcsös osztályfőnöknőm, aki felelős gondolkodású emberként minket is arra nevelt, hogy komolyak legyünk, nézzük a híradót, legyünk tájékozottak, stb. Szóval ő boldogtalan, magányos, kötelezettségekből álló életet élt, majd hamar elhunyt gyötrő betegségben. Észrevettem, hogy bár a társadalom a fenti értékeket sulykolta belém, ezek nem az isteni (értsd: egészség, kiegyensúlyozottság) értékek.
Édesanyám halálakor pedig a nagymamám sóhajtott fel ekképp: Miért mindig a jók mennek el? Ebből is tanultam. Megjegyeztem magamnak: nem jónak kell lenni. A jó azt jelenti, mások értékeinek akarunk megfelelni. Nem szabad ezt tennünk, mert a saját önmegvalósításunkról, vagyis az életünkről (jólétünkről, egészségünkről) mondunk le. Észrevettem, hogy a kötelességekből álló (kevés örömmel teli) életet a jó Isten nem preferálja. Az ilyen ember hamar befejezi földi pályafutását.

Figyeld az életed! És abból tanulj! Hisz ezért élsz. Hogy a tapasztalataid alapján új vágyaid szülessenek. Azok eredményét megtapasztalva következtetsz, hogy jó-e az irány? Így kap értelmet életed. Így valósíthatod meg magad, a Te világod.

 

Szerző: megvilágosodott nő  2012.03.24. 10:17 Szólj hozzá!

Címkék: élet könyv illúzió az bölcsesség mester értelme önmegvalósítás igazságos tanító Isten saját világ

A logikus gondolkozásnak a szokások hatalma vet gátat. Sokan jönnek rá a világ működésének legfőbb szabályaira, igazságokra.

Merni kell észre venni az igazságot, mely ott van az orrunk előtt. És ha kimondtuk, ne mosolyogjunk rajta, hanem alkalmazzuk! Minél többször alkalmazzuk az új hitünket (tudásunkat), annál hamarabb szilárdul meggyőződésünk valósággá. Ezzel új világot teremtünk tetszésünkre.
Ezzel valóra váltjuk legfőbb feladatunk: teremteni. Hisz Isten a maga képére (teremtőképessé) alkotta meg az embert. 

Például a "Maradj talpon!" című műsorban az egyik szereplő elmondta, hogy ő meg tudja teremteni, hogy a Manchaster United (kedvenc csapata) győzzön. Azzal, hogy felveszi a Manchaster United-es pólóját. Ez még akkor is megy neki, ha a meccset felvételről látja. Egyszer 2:0-ra vezetett az ellenfél. Ekkor kapott észbe, hogy nincs rajta a póló. Gyorsan felvette, győzött is a csapata.
Ez a teremtő erő. Így alakítjuk a sorsunkat. Hitünk szerint alakul minden. Neki a póló segített a hitét erősíteni.
Gundel Takáts Gábor ekkor azt mondta, hogy ez nem lehet a valóság, mert ellentmond mindannak, amit eddig tanítottak velünk a valóságról. Ezzel kimondta az igazságot. Hogy az előző generációk tanításának, hitének "áldozatai" vagyunk. Le kell mondani arról a közös társadalmi hipnotizmusról, a közös tudatról, amit "valóságként" hittek elődeink. Merni kell hinni saját teremtéseinkben! Merni kell saját tudatot kialakítani, új valóságokat létrehozni! Ennek útja a tudatosodás, a logikus gondolkozás, mely nem akad el a szokásokon.


 

Szerző: megvilágosodott nő  2012.03.22. 09:50 Szólj hozzá!

Címkék: teremtés valóság igazság teremtő erő végső igazság Isten logikus gondolkozás Maradj talpon! Isten a maga képére közös tudat Gundel Takáts Gábor

Az intelligencia, a józan ész, a józan cselekvés képessége a természettel (a mindenséggel / Istennel) összhangban élő lény sajátja.
A 4 elemit végzett nagymamám 94 éves kort élt meg szellemileg frissen és magát ellátni tudó fizikai állapotban egész az utolsó időkig. Az utolsó éveiben pedig családja gondoskodását élvezte. Ehhez elég intelligenciával kellett rendelkeznie, hogy túléljen 2 világháborút, gazdasági, társadalmi és személyes lelki válságokat, miközben épp marad a lelke, a szelleme és a társas kapcsolatai.
A bölcsességet nem lehet olvasással, tanulással megszerezni.

Nézem ablakomból a mátyásmadár fészeképítő ösztönét, ahogy egy régi fészket szétbont (intelligensen kiválasztva a sok gally közül mindig a legfelsőt) és a gallyakat egyenként átszállítja az új fészek építéséhez.

Kutatók intelligens gombáról is beszámoltak.
http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/2000/0042/tudvil/tudvil7/tudvil7.html
A gombát egy labirintus elejére helyezték. A labirintus végébe rakták a gomba táplálékát. A gomba a fonalait a táplálék megszerzéséhez vezető legrövidebb úton növesztette ki. 

Hogy pontosan mi a különbség az intelligencia, az ösztön és az Isten között? Ha a lény Istenben él, vagyis a természettel egységben, vagyis fiatal és egészséges, akkor semmi. Ez a 3 dolog akkor ugyanaz.

Szerző: megvilágosodott nő  2012.03.08. 12:49 Szólj hozzá!

Címkék: egészség bölcsesség fiatalság intelligencia józan ész ösztön Isten intelligens állatok könyv a megvilágosodáshoz

Az istenember, aki összhangban van a természettel, spontán. Ez a természetessége, az hogy nem "viselkedik", hanem önmagát adja őszintén szokatlan, nem mindennapi. Az emberek furcsán néznek rá. Annyit mondanak udvariasan: nem normális. De egyébként hülyének tartják. Viszont ártatlan hülyének.
Neki nem kell pia egy társaságban ahhoz, hogy oldott legyen. Ő belenéz mások szemébe, nem kapja el a tekintetét. A testi érintéseket, a testiséget természetes módon alkalmazza, azoktól nem idegenkedik. Tehát pl. szívesen megölel üdvözléskor.
Nem tervezi meg jó előre az életét, a dolgait. Spontán alakítja azokat a a pillanat varázsának megfelelően. Emiatt ostoba benyomást kelt másokban.
Nem szorong (világvégétől, influenzától, válságtól, ráktól, haláltól, stb.).
Nem panaszkodik, nem irigy, nem féltékeny. Nem szerénykedik, öntudatos, mások időnként nagyképűnek érzik.
Nem tocsog az érzelmekben. Emiatt kissé érzelemmentesnek, hidegnek tűnik. Az istenember önálló. Általában nem csapódik csoportokhoz. Ezért kívülállónak érzik.
Problémái nincsenek. Az életbe belesimul. Elfogadja olyannak, amilyen. Élvezi.
Nincsenek szenvedélybetegségei. Könnyen változtat (lakhely, külső, szokások, barátok...)
Kreatív. Helyén az esze. 

 

Szerző: megvilágosodott nő  2012.01.31. 15:49 Szólj hozzá!

Címkék: természet testiség istenember Isten

Ha már a valóságot álmodod, tehát teljesen a jelenlegi életedbe illenek az álmodban a szereplők és a megélt érzelmek, élmények - akkor egységben, harmóniában vagy önmagaddal. Istenben élsz. A természet szerves része vagy egészséges módon függetlenül attól, hogy hadvezér vagy pedig pillangó vagy.

Szerző: megvilágosodott nő  2012.01.24. 10:52 Szólj hozzá!

Címkék: álom valóság természet harmónia Isten

Isten ill. a sors a természet működésének az a része, amit ma még a tudósok nem ismertek fel.
Nem elég, hogy egyvalaki felismerje. Többeknek kell felismerni, méghozzá befolyásos személyeknek. Különben ki mondaná azt a világnak, hogy igen, ez igaz? Ki ismerné el?
Mint ahogy Gábor Dénes is korábban felfedezte már a holográfiát, mint ahogy 1971-ben Nobel díjjal elismerték. De kellett jó néhány év ahhoz, hogy más amerikai tudósok is felfedezzék. Ekkor mondták ugyanis befolyásos személyek, hogy igen, ez Nobel díjat érdemlő dolog. 

Az emberélet, a sors, Isten, a természeti törvények - ugyanolyan tanulmányozásra váró dolgok, mint a matematika, közgazdaság, számítástechnika, stb.
Aki ezeket tanulmányozza - ebben jut előre, ebben ér el eredményeket.

 

Szerző: megvilágosodott nő  2011.11.28. 16:52 Szólj hozzá!

Címkék: természet felismerés sors matematika befolyás hologram Isten Gábor Dénes

süti beállítások módosítása