Egy felnőtt ismerősöm torokgyulladással ment orvoshoz. Megvizsgálták a torkát és megkérdezték, hogy a mandulája megvan? Válaszolta, hogy nincs, gyermekkorban kivették. A torka sehogy sem akart gyógyulni, pedig ment a 2. a 3. és a 4. orvoshoz is, mindenhol ugyanaz történt. Az orvos megállapította, hogy mandulája nincs. Az ötödik orvos úgy nézett bele a torkába, hogy nem a fülének hitt, hanem a szemének. Meglátta a mandulát, ami újra kinőtt, majd sikeresen gyógyította a pácienst. Az előző 4 orvos számára az volt a valóság, hogy a betegnek nincs mandulája, hisz azt kioperálták.

Hogy milyen a valóság?
Amilyen az eszköz amivel nézel. Nem csak szemmel, szemüveggel nézel, hanem az agyaddal kell, hogy felfogd és értelmezd a képet. De ha minden szerved ép és kifogástalanul érzékel, még mindig nem ugyanazt éljük meg a kép hatására. Attól függ, hogy hasonló képekkel kapcsolatban korábban milyen élményeink, tudásunk volt.

Tehát az hogy mi a valóságod, az tőled függ.

 

Szerző: megvilágosodott nő  2015.02.06. 13:51 Szólj hozzá!

Címkék: orvos valóság mandula

A legnagyobb pofonokból lehet a legtöbbet tanulni. Ha már rájöttem, hogy rossz irányba haladok, változtathatok.

A legnagyobb bűn: a materializmus, az énkép testre korlátozása. A testérzet (nyujtózáskor, mozgáskor) már jó.

Életerő önmagamból nem nyertető, csak a feloldódásból (szerelem, kiteljesedés).

Sosem vagyok egyedül. A gondolatok, tudatok hatnak rám. A legnagyobb bajban is ott van egy segítő gondolat, entitás - ha képes vagyok kiszabadulni legalább egy kis időre (imával, szándékkal) saját kényszerképzeteimből.

Nincs valóság. Csak képzetek vannak.Vagy végtelen számú valóság van. Ugyanaz. Mindegy, hogy álmodsz vagy a valóságot éled, ugyanaz az élményed, valóságos.

Szerző: megvilágosodott nő  2015.01.17. 17:35 Szólj hozzá!

Címkék: pofon valóság bűn életerő kényszerképzet

Az igazság mindenki számára más és más.
Tudathalmazok vagyunk. Ahány lény, annyiféle tudat. Nincs 2 egyforma tudat, nincs 2 egyforma lény. Mint ahogy nincs 2 egyforma ujjlenyomat. A tudatunkat tapasztaljuk valóságként. Ez a mi igazságunk.

Az igazságérzetünk annál inkább csorbát szenved, minél inkább különbözünk a körülöttünk lévő tudatoktól. Például kisebbségiek vagyunk, vagy nekünk nincs képzettségünk, vagyonunk, lábunk, látásunk, ill. más a nemi identitásunk, az életmódunk, világnézetünk vagy épp okosabbak, kreatívabbak vagyunk...

Ki tudja igazságát érvényre juttatni?
Az tudja érvényesíteni igazságát az életben, akinek a világképe megingathatatlan. Ő nem hisz dolgokban, hanem bizonyos bennük. (Gandi, Hitler)

Kinek nem dől össze kártyavárként a világa?
Aki őszintébb önmagával. Aki hallgat a lelke mélyéből feltörő vágyakra, még ha azok teljesen más irányt mutatnak is, mint a családunk, barátaink, társadalmunk értékrendje, életmódja.

Ő tudatosabb, éberebb, kevésbé birkaszerű, kevésbé robotikus, vagyis nem szenvedélybeteg.
A változatlan életmód, egy rutinszerű gondolkodási séma is beleragadás. Egyre inkább elaltatja a tudatot. Sok ember - élete végére - egy leépült, átprogramozhatatlan robottá válik, ill. olyan lesz, mint egy szobanövény (egy helyben, a TV előtt megmarad), öntudatlanságba zuhan.
Tehát kerüld a rutint! Tudj meg egyre többet önmagadról, a világ működéséről! Vagyis légy egyre tudatosabb, éberebb! Tegyél szert egyre nagyobb sorsalakító erőre!

Vagy elég a szeretet?
A szeretet, az igazság és az öntudatra ébredés (megvilágosodás) ugyanaz?
Soha ne higgy nekem! :)
Találd meg a Te igazságod! Éld a Te életed!

Szerző: megvilágosodott nő  2013.12.04. 12:18 Szólj hozzá!

Címkék: valóság igazság megvilágosodás tudatosság feltétlen szeretet rutin szenvedélybeteg robotszerű

Mi történik, ha elmesélsz barátaidnak egy jó szaftos fogorvosi történetet magadról? Hogy szenvedtél, kínokat éltél át... stb. Sajnáltatod magad. 
Ekkor vizualizálod a Te sajnálni való lényed. Teremted a valóságod. Minél többször látod magad meggyötörve, annál nagyobb erőt adsz a megvalósuláshoz. Ráadásul mások úgy kezelnek, mint egy szerencsétlent. Az ő teremtésüket is felül kell "írnod".

De az ellenkezője is igaz.
Körülötted mindenki panaszkodik. De Te rendszeresen meg bírod állni, hogy önsajnálatban lubickolj. Ekkor ki tudsz szabadulni a tömegtudatból, a drámákból. A Te valóságodban is lesznek történések, de ezek nem szerencsétlenség felhanggal fognak rád hatni. Kikerülsz a karmád negatív hatásából.

Soha ne sajnáld magad!
Sőt, lásd magad (és mást is) gyakran tisztelettel, szeretettel, jósággal övezve! Érezd magad gyakran szerencsésnek! Olyannak, aki megérdemli és élvezi az élet legteljesebb gondoskodását. Ez a Te tudatos alkotásod, teremtésed, sorsalakításod. Mindenki csodálkozva fog rád tekinteni: "Milyen szerencsés ez az ember!"

Szerző: megvilágosodott nő  2013.05.28. 12:08 Szólj hozzá!

Címkék: teremtés valóság karma önsajnálat panasz tudatos sajnálat szerencsétlenség szerencsés tömegtudat vizualizáció sorsalakítás

Van naplemente?
Egyesek már tudják, hogy nem a Nap nyugszik le az ég alján esténként, hanem a Föld fordul el a Naptól. De csak az tudja ezt, aki a földrajzórán figyelt.
Akit nem érdekelt a bolygók földrajza, annak továbbra is naplemente van bolygómozgás helyett. Ez számára a valóság.

Van Isten?
Sokan vannak, akik ismerik az anyagmegmaradás, az energiamegmaradás törvényét. Egyesek már ismerik az információmegmaradás törvényét is, a gondolat és érzelem (mint információ) megmaradását. De csak az tudja ezt, aki kutatja a létezés törvényszerűségeit. Ő egyre jobban uralja sorsát, egyre tudatosabb. Számára Isten egy törvényszerűség, amely megismerése és a vele való harmónia tudatos sorsalakítást tesz lehetővé.
Ez a megvilágosodás.

Akit nem érdekelnek a létezés titkai, az továbbra is a sors kezében van. Élete szerencsék, szerencsétlenségek és véletlenek megváltoztathatatlan sorozata. Számára ez a valóság.
Wass Albert, népszerű, erdélyi, magyar író, gondolkodó megfogalmazása:
"Isten nem valamiféle uralkodó, aki a felhők tetején ül aranytrónuson s onnan ítélkezik emberi mértékkel.
Isten törvény.
A szeretet és jóság törvénye.
Az örökkévalóság törvénye.
Az élet törvénye.
Az igazság, az összhang, a szépség ... a mindeneket összefogó és egybekapcsoló nagy együttműködés törvénye, melynek összhangjában az óriás naprendszerek éppen olyan fontosak, mint a legapróbb porszem.
Ez a megdönthetetlen erejű törvény az, amit Istennek nevezünk ősi magyar szóval.
S valahányszor engedelmesen beállunk ennek a törvénynek a sodrába, és azt cselekedjük, amit ez a törvény, amely bennünket létrehozott és életben tart, tőlünk megkíván: se nyomorúság, se betegség, se semmiféle földi hatalom le nem győzhet, még csak meg sem félemlíthet bennünket."

Szerző: megvilágosodott nő  2013.05.28. 08:22 Szólj hozzá!

Címkék: szerencse valóság véletlen sors megvilágosodás naplemente tudatos szerencsétlenség anyagmegmaradás energiamegmaradás Isten természeti törvény Wass Albert információmegmaradás

"Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz." Vörösmarty Mihály: A merengőhöz

Nem. Ábrándozás nélkül nincs élet. Az élet az ábrándokból, vágyakból születik.
Semmi nincs. Pontosan a semmi van. A semmiből tud szárnyra kelni képzeleted, teremtő kreativitásod. A taposómalomból, a mókuskerékből előbb ki kell szállnod. Ki kell üresítened magad, akkor születik eredeti ötlet, felismerés, tudás. Csupán az ábrándok, képzetek, illúziók, szándékok vannak. Azok szilárdulnak valósággá.

 

Szerző: megvilágosodott nő  2012.03.24. 10:08 5 komment

Címkék: élet teremtés illúzió valóság vágy semmi idea kreativitás szándék ábránd mókuskerék taposómalom

A logikus gondolkozásnak a szokások hatalma vet gátat. Sokan jönnek rá a világ működésének legfőbb szabályaira, igazságokra.

Merni kell észre venni az igazságot, mely ott van az orrunk előtt. És ha kimondtuk, ne mosolyogjunk rajta, hanem alkalmazzuk! Minél többször alkalmazzuk az új hitünket (tudásunkat), annál hamarabb szilárdul meggyőződésünk valósággá. Ezzel új világot teremtünk tetszésünkre.
Ezzel valóra váltjuk legfőbb feladatunk: teremteni. Hisz Isten a maga képére (teremtőképessé) alkotta meg az embert. 

Például a "Maradj talpon!" című műsorban az egyik szereplő elmondta, hogy ő meg tudja teremteni, hogy a Manchaster United (kedvenc csapata) győzzön. Azzal, hogy felveszi a Manchaster United-es pólóját. Ez még akkor is megy neki, ha a meccset felvételről látja. Egyszer 2:0-ra vezetett az ellenfél. Ekkor kapott észbe, hogy nincs rajta a póló. Gyorsan felvette, győzött is a csapata.
Ez a teremtő erő. Így alakítjuk a sorsunkat. Hitünk szerint alakul minden. Neki a póló segített a hitét erősíteni.
Gundel Takáts Gábor ekkor azt mondta, hogy ez nem lehet a valóság, mert ellentmond mindannak, amit eddig tanítottak velünk a valóságról. Ezzel kimondta az igazságot. Hogy az előző generációk tanításának, hitének "áldozatai" vagyunk. Le kell mondani arról a közös társadalmi hipnotizmusról, a közös tudatról, amit "valóságként" hittek elődeink. Merni kell hinni saját teremtéseinkben! Merni kell saját tudatot kialakítani, új valóságokat létrehozni! Ennek útja a tudatosodás, a logikus gondolkozás, mely nem akad el a szokásokon.


 

Szerző: megvilágosodott nő  2012.03.22. 09:50 Szólj hozzá!

Címkék: teremtés valóság igazság teremtő erő végső igazság Isten logikus gondolkozás Maradj talpon! Isten a maga képére közös tudat Gundel Takáts Gábor

Ha már a valóságot álmodod, tehát teljesen a jelenlegi életedbe illenek az álmodban a szereplők és a megélt érzelmek, élmények - akkor egységben, harmóniában vagy önmagaddal. Istenben élsz. A természet szerves része vagy egészséges módon függetlenül attól, hogy hadvezér vagy pedig pillangó vagy.

Szerző: megvilágosodott nő  2012.01.24. 10:52 Szólj hozzá!

Címkék: álom valóság természet harmónia Isten

Ne áltasd magad! Nincs egészséges öregség.
Az öregség maga betegség. A test azért öregszik, mert már nem működnek egészségesen a sejtek, elhalnak neuronok, az agy már nem tudja tökéletesen irányítani a szervezet regenerálódását. A logikus gondolkodás elhatalmasodása (a hit hiánya) szorongáshoz, betegséghez, öregséghez vezet. Az a világnézet, hogy tennem kell azért, hogy jól éljek, hogy munkám legyen, hogy el ne veszítsem szeretteim, hogy jó nő legyek, hogy jó feleség, hogy jó anya, hogy jó szerető, hogy jó munkaerő, hogy jó gyermeke szüleimnek, hogy jó állampolgár, stb...hogy mindenért nekem személyesen kell tennem... és hat rám a válság, a járvány, stb... ez a hit, remény nélküli állandó felelősségérzet meghaladja az erőt, szorongáshoz vezet. A szorongásból fejlődnek ki a betegségek.
A gondolkodásmód fiatalossá visszaállításával azonban visszafiatalodik a test. A gyermeki, gondtalan, problémamentes gondolkozásmód vezet az egészséghez. Ahhoz, hogy csupa egészséges gondolatunk, érzelmünk legyen a mítoszainkat, a kultúránkat, a hitrendszerünket kell kiigazítani. Rá kell jönnünk, hogy a testünk nem más, mint a hitrendszerünk, a tudatunk, a valóságunk. És ez a felébredés, a megvilágosodás. Ezzel a tudással már nem kell megöregedni.

Szerző: megvilágosodott nő  2012.01.16. 09:22 Szólj hozzá!

Címkék: betegség gondolkodás valóság tudat megvilágosodás öregség logikus hitrendszer mítoszok

Jogod van tudni, mitől függ a sorsod.
Jogod van tudni, miért nem sikerül a sokadik párkapcsolatod.
Jogod van tudni, miért pont téged rúgnak ki az állásodból.
Jogod van tudni, miért a Te gyerekeddel vannak nevelési problémák.
Jogod van tudni, miért történik veled baleset. stb.

Az alábbi sorokat csak olyan érett embereknek ajánlom, akikben annyira erős a vágy a boldogság iránt, hogy ennek érdekében mernek szembenézni a valósággal, még ha az fájón illúzióromboló is. 
Nincs megbocsájtó Jóisten. Nincs olyan, hogy ráérsz majd a következő életedben megoldanod a dolgokat.
Természeti törvények vannak. A sorsodra olyan természeti törvények hatnak, mint amilyen természeti törvény (fizika) hat egy lejtőről leguruló golyóra (a nehézségi erő, mint természeti törvény, egyre nagyobb sebességre bírja és gurul fékezhetetlenül, míg valami meg nem állítja). Lassan indul. Először csak észreveszed a gurulását (észreveszed, hogy nem te irányítod életed menetét). Ha őszinte vágy él benned, már ekkor olyan irányt adhatsz a golyónak, ami neked tetszik (már ekkor kitarthatsz elveid mellett megalkuvás nélkül: a párválasztásban, a hivatás választásban, az erkölcsi értékrendedben).
Később a golyó egyre nagyobb sebességgel száguld (a tudatod egyre mélyebben azonosul az egóddal). Már a süvítő szembeszél folyton zavar. Állandó szorongást idéz elő, amit oldani kell alkohollal, szexszel, számítógépezéssel, TV-vel, vásárlással, munkamániával, stb. Már látsz más golyókat falhoz csapódva darabjaira hullni. Már tudhatod, hogy az irányítatlan sors kínos véget érhet. De ilyenkor a sebes golyót már nehezebb uralni (a szenvedélyek, negatív gondolatok, érzelmek, viselkedések rabságából kitörni).

Az alábbiak inthetnek arra, hogy távol vagy igazi önvalódtól vagyis a sorsodat nem tartod a kezedben:
szorongásos tünetek: buliban (sok) pia kell ahhoz hogy felszabadult légy, baleset ér, nem olyan az életed, mint amit elterveztél, később az erősebb jelek a drámai sorscsapások.
Minél tovább halogatod sorsod irányítását, annál nehezebb beleavatkozni (a golyó falnak csapódhat, teljesen megsemmisülve). Ez nem ment meg semmitől, mert nincs halál. Tudat nem vész el, csak átalakul. Most, még emberi életedben van lehetőséged félelemmel teli tudatod békéssé alakítani. Ez egyszerű természeti törvény (a tudat fizikája). Csak azért nevezik Istennek, misztikumnak, mert a tudósok még nem fedezték fel a tudat fizikáját. Mint ahogy a jógik évszázadokkal ezelőtt tudták, hogy az anyag elemi részekből áll, de a tudomány ezt csak a XX. században ismerte fel.

Tehát minél hamarabb veszed kezedbe sorsod irányítását, annál biztosabb a siker.
Ne félj attól, hogy rá kell jönnöd: nem te irányítod az életed! Amint rájöttél, már a megoldás útján vagy. Mert ekkor teret engedhetsz tudatod azon részének, melyet eddig nem ismertél (nevezheted Istennek, tudatalattinak, igazi önvalónak, megsemmisülésnek, teljességnek). Mindegy milyen nevet aggatunk rá, mindegy milyen utat választasz a felébredéshez (Istenhit, meditáció, logikus gondolkodás, szerelem, egyedi életmód...). A lényeg, hogy felismerd az univerzum működését és Te irányítsd a sorsod!

Vigyázat! Az ego (az emberéned) minden lehetséges módon megakadályozza, hogy felismerd örök életű, kiteljesedett lényed. Hisz ez az ego pusztulása.
Előfordulhat, hogy már minden jel figyelmeztet téged, hogy irányt kéne váltanod, de az ego még azt a kérdést sem engedi meg, hogy feltedd: Miért alakul így az életem? Az ego ugyanis magabiztos, mindent tud és nincs segítségre szüksége. Pl. Körülütted válság, rák, cukorbetegség, baleset, stb, van, de számodra mégis az a legizgalmasabb kérdés, hogy a francia borok finomabbak vagy az olasz sajtok.
Ha képes vagy túljárni az ego "eszén", olyan új személyiségre tehetsz szert, amely már biztos alapokon nyugszik, tökéletes egységben a mindenséggel. Ezt az új személyiséget már nem érik drámák, nincs benne szorongás. Maga a nyugodt erő, a könnyedség, az életszeretet.

Szerző: megvilágosodott nő  2012.01.01. 11:15 Szólj hozzá!

Címkék: ego tudomány isten szorongás valóság boldogság igazság megvilágosodás misztika tudatalatti teljesség meditálás sorsalakítás természeti törvény tudat fizikája

A tudós mások gondolatain nevelkedett, azokat összeollózva, intelligensen új struktúrában tálalja azokat.

A bölcs az univerzum egységének eleme. Tisztán érzékeli a valóságot. 

Szerző: megvilágosodott nő  2011.12.27. 10:05 Szólj hozzá!

Címkék: valóság tudós bölcs univerzum.

Egy hosszútávfutó tapasztalata: Kossuth Rádió 2011.11.24.14 óra 27-29 perc
http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2011-11-24
idézet (kiegészítésem dőlt betűvel):
Kalapos Mihály riporter:
- Hányszor érzi magát futás közben az ember úgy, hogy "elveszítettem" a testem?
Németh Csaba terepfutó (22,5 óra alatt 166km 9,8km szintkülönbség):
- Ez a legjobb rész. Van hogy pillanatok, van hogy hosszabb. Ezek a legjobb pillanatok. Amikor az ember egy picit el tud szakadni a fizikális valójától (ki tud lépni önmagából, abból a hétköznapi tudatból, amivel önmagát azonosítja) az egy borzastó jó érzés. Annyira szabadnak, annyira gondtalannak, annyira önmagamnak soha nem érzem magam, mint amikor ez sikerül. Nem lehet előre meghatározni mikor és meddig fog tartani. Da nagyon boldogan emlékszik vissza rá az ember. Ha már a boldogságnál tartunk... Ezek azok a pillanatok, amikor az ember igazán boldog, mert ilyenkor igazán önmaga. Ez a fizikális test... lehet spirituális útra terelni a dolgokat... De én soha nem olvastam ilyeneket. Egyszerűen csak tapasztalok, amit megpróbálok másoknak megfogalmazni. Sok esteben azt mondják, jó-jó, ezeket leírják könyvekben.
Érdekes dolog az élet. Lehet, hogy ezért is csináljuk. Sok esetben a tudást megszerezni nem biztos, hogy a legjobb könyvek útján. Hanem jobb, ha meg van a saját tapasztalásunk. Gyilkos dolog, de olyan sokat kapunk tőle, hogy érdemes.
- Igaz, hogy boldogsághormonok termelődnek?
- Ez így van. Úgy is szoktam fogalmazni: a Jóisten akkor leli kedvét bennem, amikor én futok. Akkor vagyok önmagam, akkor vagyok boldog. Ez ritkán van, de annak annyira intenzív az élménye...útólag a nagy szenvedés csak egy pillanatnak tűnik.

Misztikum? Vagy az igazság, a valóság azon szelete, amit a tudósok még nem ismertek fel? 
Van egy olyan agyműködés, amelyben az élet maga a földi Mennyország. Ezt az agyműködést meditálással, tudatosodással állandóvá lehet tenni. Egy idő után ez az agy természetes állapota. Ekkor tökéletesen működik. Ekkor természetesen a szerveink is tökéletesen működnek, vagyis nincs képességvesztés, betegség, öregség. Egyedül ebben az agyi állapotben tudunk tökéletesen gondolkozni, optimális döntéseket hozni, tehát tudatosan pozitívan hatni sorsunkra. Csupán ebben a tudatállapotban képes az ember igazi szeretetre. Ez a féltékenységmentes, irigységmentes, mindent elfogadó, tökéletes szeretet. Ebben az állapotban az ember csak adni tud. Nem elvenni. Egyszerűen bármit csinál - pozitív hatással van másra. Mert az energiát nem másból, hanem saját spirituális énjéből meríti.

 

Szerző: megvilágosodott nő  2011.11.24. 15:05 Szólj hozzá!

Címkék: olvasás betegség valóság boldogság szeretet misztikum igazság öregség gondolkozás tapasztalás agyműködés

Azt mondják, sok zsidó elmenekülhetett volna a haláltáborok elől, amikor egyértelműen zsidóellenes lett a politika. De egyszerűen nem akarták látni, nem akarták elhinni, hogy ilyen megtörténhet. Az embereknek a legnehezebb tudomásul venniük a valóságot.

Vagy pl. hihetetlen nehéz tudomásul venni, hogy a párom nem szeret. Addig várok, nem szakítok vele, amíg megcsal. Ekkor már az önbizalmam is romokban. A szakítás óriási veszteséggel történik.

Vagy eszméletlen nehezen látom be, hogy a párt amely mellett letettem a voksom, épp ellenkezőjét mondja, mint néhány hete pl. az IMF-fel kapcsolatban. Nem akarok csalódni! Valakiben bíznom kell, aki megment! Biztos, hogy kapaszkodni kell valakibe? Nézz szembe a valósággal! Indulj nagy kalandra! Fejtsd meg, hogy veheted kezedbe sorsod!

Vagy: a vágyott nyaralás drámai fordulatot vesz egy baleset következtében. Az nem baj, hogy a Facebook-on továbbra is úgy számolok be róla, mint egy csodás élményről. De legalább magamban legyek őszinte: valljam be hogy összeomlott a hitem, miszerint semmi bajom nem eshet. Valljam be, hogy emberként igen törékeny vagyok. Szükségem van nagyobb erőkre, amikkel egységben (amik védelmében) élhetek.

Vagy: Ha választanom kell, hogy a szerelemről mondjak le vagy a barátságról (mert a szerelmem a barátom párja), akkor lássam, hogy bizony az emberlét olyan, hogy akkor is okozunk fájdalmat másoknak, ha nincs szándékunk. Valljam be, hogy csalódtam. És keressem a megoldást!  Tudatosodjak! Mi is az emberi élet? Mi a célja? Mi a barátság? Mi a szerelem? Mik az emberi kapcsolatok lényege? Miért hagyok el szerelmeket, barátságokat? Talán mert változom, új sorsot, új embereket, új helyszíneket bevonzva?Mert az élet célja új dolgok tapasztalása, nem a megrekedés egy embernél, egy helyszínen, egyfajta sorsnál?

Az emberek többsége képtelen őszinteségre, mert vannak olyan mítoszok, amik hamisságát nem akarjuk meglátni. Ilyen az, hogy egy elismert, intellektuális szakember és a rádióban beszél - boldog.

Részlet a nov. 23-i Szakolczay Lajos irodalomtörténésszel készített Kossuth rádiós riportból:

"Csűrös Csilla riporter :-  Könyvek mindenhol. Beszélgetőtársam így érzi jól magát. A riportalany szájába adja, hogy így érzi jól magát, pedig lehet, csak lusta rendet rakni.

- Nincs itt sok könyv. Több könyvvel talán boldog lennék.

- Nem hiszem, hogy nem boldog, hisz azzal foglalkozik, amit szeret, az irodalommal.

- Hogy ne lennék boldog, csak kéne ehhez a boldogsághoz egy minimális pénz. (És panaszkodik, hogy óradíjat nem kap a rádiótól, csak taxipénzt) A riportalany megadja magát. Ha már ennyire akarja, hogy boldog legyen, kimondja hogy boldog.

- Keserves dolog ez. Miért tud mégis mosolyogni? Bár nem mosolygott, csak panaszkodott.

- Mert a boldogság az, hogy - állítólag - értéket képviselek. Állítólag ez a boldogság. de ő már tudja, hogy így sem boldog az ember. De egy ilyen felületes riportban mégsem döntheti meg ezt a mítoszt.

Légy bátor, látni a valót! Leplezd le a mítoszokat! Keresd az igazságot, a megváltást! Különben csak hazug életet élhetsz, aminek egyenes következménye a pofára esés.

Mítosz az is, hogy az anyám jó.
Az ember hihetetlen nehezen néz azzal szembe, ha azt látja, hogy az anyja nem tökéletes. És esetleg, hogy nem szereti. Pedig a szorongás, a depresszió, a stressz gyakran hozza a szülőt olyan helyzetbe, hogy nem tud szeretni. Miután túlléptünk a csalódáson és anyánk hibáztatásán - ideje keresni a válaszokat az élet nagy kérdéseire. Pl. Mi a szeretet? Hogy tudjuk megőrizni szeretetképességünk? Hogy tudunk önállóak lenni? stb.

Szerző: megvilágosodott nő  2011.11.23. 14:56 Szólj hozzá!

Címkék: baleset szerelem zsidó valóság boldogság szeretet imf mítosz csalódás tudatosodás irodalomtörténész anyai

süti beállítások módosítása